Álommotor:
Bol d'Or Pannonia

Beindítva a Pannonia utolsó gyári versenymotorját, kipufogójából kékes füst tör elõ, ám
aligha ez a füst rejtette oly sokáig hollétének titkát. Bártfalvi László majd harmincéves
álma vált valóra, amikor hozzájutott az eredeti géphez.

Pannonia és Bol d'Or - mindkettõ legenda a maga nemében, s mindkettõ szerepel a magyar motorgyártás történetében. Azt még a mai fiatalok is tudják, hogy 1956-ban Kurucz György és Reisz János a magyar motorral kategóriagyõztes lett e klasszikus hosszú távú versenyen. Kevesebben hallottak azonban a Pannonia-csapat egy évvel késõbbi diadalmas szereplésérõl, arra pedig már csak a bennfentesek emlékeznek, hogy másfél évtizeddel késõbb az egyik gyõztes fia is megkísérelte megismételni a hajdani sikert. Bártfalvi László épp 15 éves volt, amikor a szaksajtóban halvány utalás jelent meg a franciaországi eseményekrõl. Annál élesebben megragadtak emlékeiben azok a képek, amelyek a gyári versenygépekrõl megjelentek pár hónappal a nagy bevetés elõtt. "Abban az idõben Riga mopedem volt, és még a csajozásnál is fontosabb volt számomra, hogy elbuszozzak a bizományi áruházhoz megcsodálni az ott kiállított P20-asokat. Számomra kész csoda volt az, amit a gyáriak a 24 órásra alkottak az alapgépbõl" - emlékszik viszsza gyermekkori rajongására. így aztán nem véletlen, hogy az idõközben optikusmesterré lett Bártfalvi több mint 20 éwel késõbb hozzá akart fogni egy Bol d'Or Pannónia elkészítéséhez. Volt is egy alumíniumhengeres P21-ese, amit ellátott Fontana-replika fékkel, és a hajdani képek alapján a vázátalakítást és a többi módosítást is el akarta végezni. "Minek ennyi munka, ha az eredetihez is hozzájuthatsz?" - kérdezte Horváth Zoltán, a magyar veteránosok fõ "börzebúvára", amikor meghallotta Bártfalvi terveit. Zoli nem sokkal korábban tudta meg, kinél van az egyik Bol d'Or Pannonia. Bártfalvi már a következõ napon megjelent Filep Istvánnál: az egykori Pannónia-gyári munkás akkoriban megvette a BD002-es alvázszámú versenygépet, és még forgalmit is igényelt hozzá, de aztán mégsem vizsgáztatta le a motort soha. Persze a tulajdonos nem akart megválni féltve õrzött kincsétõl, de Bártfalvi nem adta fel és több hónapi "puhítás" után megegyezett az árban és megvásárolta álomgépét egy bõröndnyi alkatrésszel.
Persze az eltelt 28 év hagyott némi nyomot a motoron, így Kinczel Csabáé lett a feladat, hogy az eredeti állapotába hozza vissza. Csaba meghagyta a tank és az idom fényezését, viszont kifûzve a kerekeket, lehomokfúvatta a kerékagyakat, az eredeti tartalékalkatrészek alapján újrafényeztette a vázat, a lengõvillát és a rugóstagokat. Ezután átnézte a motort és a villamos berendezést, majd szépen újra öszszeszerelte a gépet.
Sok finomságot lehet felfedezni az 1972-es Pannónián. Az egy évvel korábbi versenyen majdnem széria P20-asokkal indultak Reiszék, és akkori tapasztalataikat hasznosítva építették fel az utolsó gyári Pannoniákat. Ennek a váza már megegyezett Bába Antal 1968-as forgótárcsás P20 M versenygépének a vázával. Elõre Ceriani-villát, Acres-villakiflit, valamint 230 milliméteres Fontana-dupla duplex fékdobot szereltek be, hátra Girling-rugóstagokat - a legfinomabb versenyalkatrészeket, amelyeket akkoriban kapni Iehetett; még az MV Agusta is ezeket használta verhetetlen 500-asaiban. A kerekekre Dunlop KR 76-os és 73-as csúcsos gumik kerültek - mindkettõ szintén korának legjobbja. Bing-karburátorok és Mitsubishi dinamó helyettesítette az eredeti magyar alkatrészeket, a motorblokk felfüggesztéseket a rezgések csillapítására gumiba ágyazták, a kipufogók szintén rugós felfüggesztést kaptak. A csepeli lakatosok 25 literes alumínium tankot, alumínium fejidomot és alumínium ülésidomot kalapáltak a gépekhez. Az utóbbi sajnos már nincs meg, a helyébe egy késõbbi Yamaha-ülés került, de Kinczel még ezt az alkatrészt is Ie fogja gyártani.
Ahogy kész lett a gép, Bártfalvi büszkén mutatta be a fóti hegyi felfutón, hogy a magyar versenysport egyik legszebb gépe ismét úgy megy, mint régen.